Ismerjük meg az osztályunk
}{ }{ }{ }{ }{ }{ }{ }{ }{ }{
Szokásos módon kezdődött a reggelem. A korán kelés nem az én szakterületem. Senki nem is gondolta volna, mi? Beértem a suliba egyedül, mert egy barátnőjével indult előbb a tesóm. (Shin Eun Tae a neve, amúgy.) Egyből odafutott hozzám Zelo.
- Hali Rin!
- Szia. - néztem rá és kicsit meglepett a "szettje". Kék magasított szárú cipő, szürke farmer, valami fura mintás póló és fekete bőrdzseki. Ebbe semmi olyan nincs. Gondoljátok. De én arra értettem, ami a fején volt. Egy olyan sapka, ami mostanában menő. Fekete és rajta a sapkán két kis átlátszó, szerintem műanyag, ördögszarv volt.
- Mizu? - kérdezte.
- Semmi különös. Tetszik a sapid! - mosolyodtam el.
- Köszi. Miattad vettem fel. - vigyorgott.
- Oh. Tényleg jól néz ki! - vettem le a fejéről.
- Próbáld fel!
- Na? - raktam a fejemre.
- Tök jó. Kisördög.
- Kisördög, én?
- Biztos csináltál már valami olyat.
- A tegnapin kívül nem nagyon. - húztam a szám.
- Tényleg? Pedig nem tűnsz olyan jó kislánynak.
- Az nem mondtam, hogy jó kislány vagyok. Csak nem csináltam olyanokat, hogy kisördög legyek. - magyaráztam.
- Értem, ne harapd le a fejem.
- Ezt ma hordani fogom, baj? - mutattam a sapira.
- Nem. - rakta vissza a fejemre.
- Köszi. - néztem a szemébe.
- Menjünk a terembe, meg kell ismerned az osztályt.
- Oké.
Bementünk az osztályterembe és odajött egy lány köszönni.
- Szia! Hae Hwa Neul vagyok! És te? - nézett kerek szemekkel.
- Hello. Én Shin Soo Rin.
- Rin, az szép név. - mosolygott.
- Hwa, te meg mosolygós vagy. - jelentettem ki a valószínűt.
- Tudom. - mosolygott még erőteljesebben.
- Akkor még találkozunk. - mentem tovább.
- Napot! Én Shin Min Rin lennék.
- Shin Soo Rin. - mosolyogtam rá.
- Rin? Engem Minnek szólíts.
- Igen, rendben.
- Még találkozunk, ne szökj el vele. - bökött Zelo felé. - Igen, arra célzok, hogy veled ne Zelo!
- Úristen. - pirultam el.
- Mi az?
- Az előző osztályom szarabb volt. És nem ilyen sokszínű.
- A társaságra célzol vagy Zelo hajára? - kezdett el nevetni.
- A társaságra, de Zelo haja se semmi. - röhögtünk együtt és visszajött mellém Zelo.
- Na, min nevettek ennyire? - érdeklődött pislogva.
- Semmin. - mosolyogtunk rá.
- Oké. Mennyi az idő? - kérdezte Zelo.
- Mindjárt nyolc. Matekkal kezdünk. Phff..
- Akkor még van idő! - fogta meg a kezem és kezdett el kifelé szaladni a teremből.
Megint felvitt a tetőre. A sapka majdnem leesett a fejemről futás közben. Második napja ismerem, de úgy bánik velem, mintha már vagy egy éve ismerne.
- Mit szeretnél? - álltunk meg a tetőn.
- Semmit. Csak szerettem volna feljönni ide veled.
- Aha. Nem értem. - ráztam a fejem.
- Minden reggel a becsengetés előtt 10 perccel jön egy olyan érzés a fejembe, hogy muszáj táncolnom vagy valami mozgást csinálnom.
- Oh! - figyeltem a szavait.
- De csak beszélek.
- Taníts meg rappelni!
- Mi?
- Taníts meg rappelni! - biccentettem félre a fejem.
- Miért? - lepődött meg és csak pislogott.
- Hát úgy, nem tudom. - mosolyogtam rá.
- Rendben, de nehéz lesz.
- Nem baj. - húztam fel az orrom.
- Jól áll ez a sapi! - döntötte félre a fejét. Közelebb lépett hozzám. Levette a fejemről. Belenézett a szemembe.
- Zelo.
- Mi az? - nézett továbbra is a szemembe.
- Kéne menni órára.
- Nem, Rin.
- Jó! - erre csak megölelt. És visszarakta a fejemre a sapiját.
- Neked adom. És nincs ellenkezés.
- Két napja se ismersz, Zelo.
- Ismerlek. Beszélgettünk már eleget, hogy kiismerjelek.
- Hogy?
- Tudom, hogy csak baráti körbe tudsz feloldódni. Hogy birizgálod a karkötődet, ha nem vagy biztos valamiben. Ahogy most is.
- Jó talán kicsit ismersz.
- Azt is tudom, hogy nem akarsz bajba kerülni a szüleidnél, vagyis szigorú típusúak. A nővéred pedig tartaná neked a hátát. És nem tudsz hazudni neki, még ha próbálsz is.
- Mmm.. - forgattam a szemem.
- Még azt is, hogy ha valakinek igaza van és te tudod ezt, de nem akarod kimondani forgatod a szemed.
- Zelo, hogy ismertél ki egy nap alatt?
- Jól csinálom a dolgokat.
- Most már tényleg menjünk. - sóhajtottam.
- Rendben, Rin.
Ismét megfogta a kezem. Nem vagyunk együtt, de mindig megfogja a kezem. Valaki árulja már el mi van!
Beléptünk a teremajtón. Mindenki hangoskodott, mert még a tanár nem volt bent. Legalább nem késtünk. Leültem leghátra. A mostantól törzshelyemre. Előttem ült egy lány és hátra fordult.
- Annyeong! Kim Jung Gi.
- Szia! Shin Soo Rin.
- Szép neved van.
- Neked is.
- Jó napot! Tessék leülni! - lépett be a tanár.
- Majd beszélünk. - súgtam oda JungGinak.
- Rendben. - mosolygott.
- Szia, megint! - ült mellém Zelo.
- Hali. - igazítottam meg a sapim.
- Mi az amiben nem vagy biztos? - suttogta.
- Honnan veszed, hogy van ilyen?
- Karkötő. - mutatott a kezemre. Tudtomon kívül birizgáltam a karkötőm.
- Amm.. - forgattam a szemem és rá is jöttem, hogy most buktam le. Igaza volt Zelonak.
- Mondd el, kérlek.
- Nem tudok kiigazodni rajtad. - mormogtam magamban.
- Rin.
- Kérem figyeljen az órára Choi!
- Igen, tanár úr. - erre írt egy cetlit, azzal a felirattal, hogy "Szünetben beszéljünk, kérlek!"
Bólintottam.
Szünetben elindultam a folyóson és valaki megfogta a vállam.
- Rin, mi a bajod velem? - szólalt meg Zelo.
- Semmi. Csak.. nem itt szeretném ezt megbeszélni.
- Gyere! - húzott magával a tetőre.
- Zelo.
- Csak gyere! - értünk fel. - Mondjad kérlek.
- Nem tudom miért! - adtam ki magamból.
- Mit miért?
- Hogy miért vagy ilyen velem. Két napja ismersz. Könnyen ki ismertél. Nem tudom miért. És oda adtad nekem a sapid, amit szintén nem értek. - folytattam már szinte könnyezve.
- Most miért sírsz?
- Nem sírok csak kiborultam. - rogytam le a földre.
- Mi bajod azzal, hogy így viselkedem? - ült le mellém.
- Semmi.. nem értem, az a baj.
- Szeretnélek megismerni, Rin. Különlegesnek látszol.
- Hogy érted?
- Nem vagy szerintem te olyan, mint a többiek.
Letöröltem a könnyeim. Rádöntöttem a fejem Zelo vállára.
- Megnyugodtál? - kérdezte.
- Egy kicsit igen.
- Akkor jó. - sóhajtott.
Üldögéltünk ott egy ideig. Utána mentünk órára. Rajz. Ki ne szeretné, végül is? Nem vagyok egy művészlélek, de jobban szeretem, mint például a kémiát. Hwa mellém ült, gondolom látta rajtam hogy valami nem stimmel nálam.
- Szia, megint.
- Hali. - köszöntem halkan.
- Mi a baj?
- Semmi.
- Rin, mindenki látja rajtad, valami van.
- Kérdezhetek valamit?
- Persze!
- Mennyire ismered Zelot?
- Hát, elég jól. Mióta ide járok. Ő is az évbe jött, mármint ugyanúgy kilencediktől ismerem. Jó fej, tud hülyéskedni, de komoly lenni is.
- Tudsz valamit, arról, hogy hogy bánik a barátnőivel? Mármint olyan "minden lányra ráhajt" típus?
- Nem, dehogy. Ez alatt a két év alatt úgy emlékszem nem is volt barátnője. És nem olyan nőcsábász fajta.
- Oké.
- Miért?
- Áh. Kérdeztem csak.
- Rendben. Amúgy a fejeden nem Zelo sapija van?
- De.
- Oké. - mosolyodott el.
- Mi az?
- Semmi, csak azoknak ad általában valamit, akik iránt valami érzése van. Ezt még ő mondta régebben. - súgta oda.
- És ezt most, hogy érted?
- Talán érez valamit irányodba.
- Két napja ismer.
- Azt én is tudom. Nem tudok viszont a fejében olvasni.
- Jó lenne pedig. Mert exponenciálisan nő az esélye annak, hogy miatta őrülök meg.
- Nyugi, segítek. - mosolygott.
- Köszi. Amúgy megmutatod ki kicsoda?
- Persze. Kezdjük és inkább azokkal akiket én jobban ismerek.
- Okés.
- Ott ül Jung Dae Hyun. Csak Daenek szólítsd. - mutatott egy szőkés barna hajú fiúra.
- Vettem.
- Mögötte Kim Him Chan.
- A fekete hajú?
- Jep. A másik padsorba ül Bang Yong Guk. Szóval Bang.
- Aham. Az a barna.
- Jep. Előtte ül Moon Jong Up. JongUp.
- Vettem. A vöri.
- Jah. Ő ott Yoo Young Jae. YoungJae. - bökött egy másik barna srácra.
- Oks.
- Most a lányok.
- JungGi és Mint ismerem már.
- Akkor okés. Ott van még Kwon Min Young. Én csak Youngnak hívom.
- Ok.
- Nagyából őket ismerem jobban.
- Rendben, köszi.
- Látom kicsit jobb kedved van.
- Jah. Mondhatjuk. - néztem Zelora.
- Ne nézd, ha ő a bajod!
- Bocsi csak.. ah. - megint kezdtem elszomorodni.
- Beszélj vele.
- Már meg volt. És nem bírok rajta kiigazodni.
- Jaj már, te nő!
- Hagyjuk inkább.
- Jó, hagyjuk a témát.
Óráknak vége. Megyek éppen haza egyedül, mivel Eun megint felszívódott, ki futott utánam?
- Rin!
- Zelo.
- Légyszi, áruld el mi bajod van? - kérdezte az üres utcán.
- Semmi. - mentem volna tovább, de újra megfogta a kezem. - Ez.
- Mi?
- Olyan dolgokat csinálsz, amit nem értek. Például megfogod a kezem. Meg felvittél a tetőre. Miért nem például Hwat vitted?
- Mert ő csak a barátom.
- És én mi vagyok.
- Egy különlegesebb.
- Nem értelek.
- Rin, ne nézz így, mert tudom nem vagy dühös. Akkor levetted volna a sapkát, de egész nap rajtad volt.
- Igen. Ebből mit szeretnél kihozni?
- Rin, két napja ismerlek, tudom. Mintha mégis egy éve ismernélek. - fonta össze az ujjait az enyémekkel.
- Ne csináld ezt velem megint. - szegtem le a fejem.
- Rin, haza kísérhetlek?
- Jó. - indultunk el. Észre se vettem, hogy fogja a kezem. - Itt vagyunk.
- Máris? Hát jó.
- Akkor, szia.
- Szia, amúgy a tetős dolog. Téged vittelek fel először oda. - fordult meg és ment el.
- Zelo! - futottam utána. - Tényleg?
- Igen. - erre nem tudtam más tenni megöleltem. Viszonozta, szóval.
- Na, akkor szia. Köszi a sapit.
- Nincs mit. Szia! - mosolygott.
Ez a nap kész. Hát először sírtam, aztán meg mosolyogtam már. Így kell ezt nyomni. Ez az én formám. Az agyam végig azon kattogott, mi is történt most? Mi van? Zelo igazat mondott? Jesszus az agyam túl melegedett már ettől. Mint egy robotnál, eskü. Hogy zárjuk a napot? Alvással? Zenét hallgattam, amit letöltöttem tegnap. Zelora emlékeztetett.
Vélemény:
Zelo: Mi van?
Suli: újabb barátok
{3.rész vége}
- Rin, mi a bajod velem? - szólalt meg Zelo.
- Semmi. Csak.. nem itt szeretném ezt megbeszélni.
- Gyere! - húzott magával a tetőre.
- Zelo.
- Csak gyere! - értünk fel. - Mondjad kérlek.
- Nem tudom miért! - adtam ki magamból.
- Mit miért?
- Hogy miért vagy ilyen velem. Két napja ismersz. Könnyen ki ismertél. Nem tudom miért. És oda adtad nekem a sapid, amit szintén nem értek. - folytattam már szinte könnyezve.
- Most miért sírsz?
- Nem sírok csak kiborultam. - rogytam le a földre.
- Mi bajod azzal, hogy így viselkedem? - ült le mellém.
- Semmi.. nem értem, az a baj.
- Szeretnélek megismerni, Rin. Különlegesnek látszol.
- Hogy érted?
- Nem vagy szerintem te olyan, mint a többiek.
Letöröltem a könnyeim. Rádöntöttem a fejem Zelo vállára.
- Megnyugodtál? - kérdezte.
- Egy kicsit igen.
- Akkor jó. - sóhajtott.
Üldögéltünk ott egy ideig. Utána mentünk órára. Rajz. Ki ne szeretné, végül is? Nem vagyok egy művészlélek, de jobban szeretem, mint például a kémiát. Hwa mellém ült, gondolom látta rajtam hogy valami nem stimmel nálam.
- Szia, megint.
- Hali. - köszöntem halkan.
- Mi a baj?
- Semmi.
- Rin, mindenki látja rajtad, valami van.
- Kérdezhetek valamit?
- Persze!
- Mennyire ismered Zelot?
- Hát, elég jól. Mióta ide járok. Ő is az évbe jött, mármint ugyanúgy kilencediktől ismerem. Jó fej, tud hülyéskedni, de komoly lenni is.
- Tudsz valamit, arról, hogy hogy bánik a barátnőivel? Mármint olyan "minden lányra ráhajt" típus?
- Nem, dehogy. Ez alatt a két év alatt úgy emlékszem nem is volt barátnője. És nem olyan nőcsábász fajta.
- Oké.
- Miért?
- Áh. Kérdeztem csak.
- Rendben. Amúgy a fejeden nem Zelo sapija van?
- De.
- Oké. - mosolyodott el.
- Mi az?
- Semmi, csak azoknak ad általában valamit, akik iránt valami érzése van. Ezt még ő mondta régebben. - súgta oda.
- És ezt most, hogy érted?
- Talán érez valamit irányodba.
- Két napja ismer.
- Azt én is tudom. Nem tudok viszont a fejében olvasni.
- Jó lenne pedig. Mert exponenciálisan nő az esélye annak, hogy miatta őrülök meg.
- Nyugi, segítek. - mosolygott.
- Köszi. Amúgy megmutatod ki kicsoda?
- Persze. Kezdjük és inkább azokkal akiket én jobban ismerek.
- Okés.
- Ott ül Jung Dae Hyun. Csak Daenek szólítsd. - mutatott egy szőkés barna hajú fiúra.
- Vettem.
- Mögötte Kim Him Chan.
- A fekete hajú?
- Jep. A másik padsorba ül Bang Yong Guk. Szóval Bang.
- Aham. Az a barna.
- Jep. Előtte ül Moon Jong Up. JongUp.
- Vettem. A vöri.
- Jah. Ő ott Yoo Young Jae. YoungJae. - bökött egy másik barna srácra.
- Oks.
- Most a lányok.
- JungGi és Mint ismerem már.
- Akkor okés. Ott van még Kwon Min Young. Én csak Youngnak hívom.
- Ok.
- Nagyából őket ismerem jobban.
- Rendben, köszi.
- Látom kicsit jobb kedved van.
- Jah. Mondhatjuk. - néztem Zelora.
- Ne nézd, ha ő a bajod!
- Bocsi csak.. ah. - megint kezdtem elszomorodni.
- Beszélj vele.
- Már meg volt. És nem bírok rajta kiigazodni.
- Jaj már, te nő!
- Hagyjuk inkább.
- Jó, hagyjuk a témát.
Óráknak vége. Megyek éppen haza egyedül, mivel Eun megint felszívódott, ki futott utánam?
- Rin!
- Zelo.
- Légyszi, áruld el mi bajod van? - kérdezte az üres utcán.
- Semmi. - mentem volna tovább, de újra megfogta a kezem. - Ez.
- Mi?
- Olyan dolgokat csinálsz, amit nem értek. Például megfogod a kezem. Meg felvittél a tetőre. Miért nem például Hwat vitted?
- Mert ő csak a barátom.
- És én mi vagyok.
- Egy különlegesebb.
- Nem értelek.
- Rin, ne nézz így, mert tudom nem vagy dühös. Akkor levetted volna a sapkát, de egész nap rajtad volt.
- Igen. Ebből mit szeretnél kihozni?
- Rin, két napja ismerlek, tudom. Mintha mégis egy éve ismernélek. - fonta össze az ujjait az enyémekkel.
- Ne csináld ezt velem megint. - szegtem le a fejem.
- Rin, haza kísérhetlek?
- Jó. - indultunk el. Észre se vettem, hogy fogja a kezem. - Itt vagyunk.
- Máris? Hát jó.
- Akkor, szia.
- Szia, amúgy a tetős dolog. Téged vittelek fel először oda. - fordult meg és ment el.
- Zelo! - futottam utána. - Tényleg?
- Igen. - erre nem tudtam más tenni megöleltem. Viszonozta, szóval.
- Na, akkor szia. Köszi a sapit.
- Nincs mit. Szia! - mosolygott.
Ez a nap kész. Hát először sírtam, aztán meg mosolyogtam már. Így kell ezt nyomni. Ez az én formám. Az agyam végig azon kattogott, mi is történt most? Mi van? Zelo igazat mondott? Jesszus az agyam túl melegedett már ettől. Mint egy robotnál, eskü. Hogy zárjuk a napot? Alvással? Zenét hallgattam, amit letöltöttem tegnap. Zelora emlékeztetett.
Vélemény:
Zelo: Mi van?
Suli: újabb barátok
{3.rész vége}
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése