8.rész

Delete or not?

}{ }{ }{ }{ }{ }{ }{

Elindultam hazafelé. Azon gondolkodva, mi is volt ez az egész. Hirtelen valaki átkarolt a vállam felett.
- Szia!
- Jesszus! Junior?
- Igen? - vigyorgott.
- Mit keresel itt?
- Téged.
- Miért? - talán kicsit elpirultam.
- Nem beszéltünk. "Let's start talking", emlékszel? - nevetett.
- Miért akarsz velem beszélni? Egy rajongó vagyok a sok közül.
- De az első, akivel ilyet csináltam.
- Például?
- Megvicceltük azt a lányt.
- JiYeon.
- Igen, őt. Meg felvittelek a színpadra.
- Azt miért csináltad?
- Még én se tudom igazából, de nem is szükséges tudnom.
- Aham.
- Azon gondolkodtam, hogy beiratkozom a sulitokba. - jelentette ki sétálás közben.
- Hogy mi? - kezdett el dolgozni az agyam.
- Aha, bár nem tudom, hogyan. Segítesz bejutni?
- Én? Öhm, persze.
- Köszi! - annyira fellelkesedett, gondolom, hogy megölelt. Azt hittem ott olvadok el. - Jaj, bocsi! Csak megörültem.
- Semmi. - tettem egy hajtincsem a fülem mögé.
- Hazakísérjelek?
- Ha szeretnéd.
- Akkor jövök.
- Rendben. - mosolyogtam rá.
Csendben sétáltunk. Szerintem próbált párszor beszélni, de inkább nem mondod semmit. Én meg véresre haraptam a szám.
- Itt vagyunk.
- Itt laksz?
- Igen.
- Akkor én megyek. Jó éjt!
- Neked is. Jó volt, hogy ti jöttetek. - mosolyogtam rá.
- Én is örülök. Szia! - integetett.
Oh! Hát én nem tudom mit csináljak.
- Rin?
- Hm? - fordultam meg. - Yeon?
- Igen! Jesszus de rég láttalak! - ölelt meg.
- Te hol jártál, barátosném?
- Hát elutaztam, de most itt vagyok és egy suliba járok majd veled.
- Úristen! Yin csapás!
- Yin csapás! - mosolygott rám. - De viszont mennem kell. Hétfőn találkozunk!
- Szia! - köszöntem el öleléssel a rég nem látott barátnőmtől.

Felmentem a szobámba és kidőltem. Annyi minden kavargott a fejembe. Zelo, Junior, Yeon. Valaki adjon egy puskát, mert le kell lőnöm magam.

Szombat. Szinte végig aludtam.
De vasárnap arra ébredek, hogy valaki ordítozik.
- Sziasztok! - köszöntem.
- Csendben! - csittegett le anyu. - Apád nehogy felébredjen!
- Én is miattad ébredtem fel.
- Nagyon sokat dolgozott. Menj vissza a szobádba, hagyd aludni.
- Nem mehetek inkább ki?
- Kivel?
- Csak úgy sétálni. Eunt is leengedett.
- Jó menj! Csak maradj már csöndben.
- Köszi. - adtam egy puszit az arcára. - Majd jövök.
Felkaptam valami kényelmeset és már húztam is a csíkot.
Egy közeli játszótéren letelepedtem, ahol nem volt senki. Csend volt, kicsit hideg, de az nem baj. Nyugiban akartam lenni és átgondolni mindent. Lehunytam a szemem, hátra dőltem a fűben.
Miért? Miért történnek ezek velem?
Zenét hallgattam, de a 'véletlen lejátszás'-nál egy olyan szám jött, amit Zelo miatt töltöttem le. Könnyeimet egyből éreztem a szemeimben összegyűlni. Ránéztem a telefonomra és nem tudtam eldönteni, hogy az igent vagy a nemet nyomjam. Ki szeretném törölni Zelot? A rá emlékeztető zenéket? A sok emléket viszont nem tudom kitörölni. Azt se, hogy életem első csókja tőle van.
- Jól vagy? - kérdezte egy hang, de nem akartam felnézni, mert felismertem a cipőjét.
- Mit akarsz? - néztem a telefonom kijelzőjét még mindig.
- Rinnie.
- Ne hívj így! - néztem rá, amit nem kellett volna. Majdnem elszállt a haragom, de tartottam magam.
- Rin. - ült le mellém, de legalább alig láttam valamit belőle, attól ahogy a szél fújta a hajam.
- Mit szeretnél?
- Megtudni miért vagy ilyen.
- Még kérdés? - mondtam most már ránézve. - JiYeon nem ér rá?
- Rin. Ez..öhm..
- Igen? - néztem a szemébe, amit ismét nem kellett volna.
- JiYeontól nem akarok semmit.
- Akkor azért táncoltál vele egész sulibuli alatt. Persze, egyértelmű. - éreztem, megint gyűlik a könnyem.
- Rin, ah..
- Elhívsz és utána képes vagy mással lenni?
- Rin.. - próbálta megfogni a kezem.
- Hagyj! - húztam el a kezem. - Hiba volt, hogy felmentem veled elsőre a tetőre.
- Szerintem nem. - húzta a szája szélét.
- Most mennem kell! Nem bírom.
- Várj! - pattant fel.
- Talán, ha akarsz valamit suliba meghallgatlak. Talán.. - azzal elindultam haza.
- De mi nem is jártunk. - mondta még.
- Kössz, ezt nem tudtam eddig. De nem is eshet szarul? - kérdeztem, majd rohantam haza sírva. Útközben beleütköztem JongUpba.
- Te miért sírsz? - nézett aggódva.
- Kérdezd a seggfej haverodtól. - hullottak le a földre a könnyeim.
- Zelo?
- Ühüm. - bólogattam lehajtott fejjel.
- Fejbe verem!
- Nem akarok semmi bajt, hagyd! Nem jártunk. És ő így döntött. Kész.
- Ezt így nem lehet abba hagyni!
- De! Holnap találkozunk suliba. Szia! - meg se vártam mit mond csak tovább rohantam egyenesen a szobámig.
Sírtam? Igen. Fáj a dolog? Igen. Fejbe rúgnám legszívesebben JiYeont? Igen. De nem tehetek semmit. JiYeon megmondta, hogy "Ne álltasd magad". De nem hittem neki. Csak el akarom felejteni. Elkezdtem írni dalszövegeket, amikbe leírtam mindent, amit akkor éreztem. Írtam dühöseket is, de azt nem mutatom meg senkinek.
~~~~~~~~~
- Suliba kéne menni! Rin! - ébresztett fel anyu.
- Megyek! - mondtam és felültem az ágyba. Körülöttem papír mindenhol. Ebből lett ám kibeszélés. Legalább már nem sírok. Ja! Sokkal jobban vagyok.
Irány a suli. Felöltöztem és go!
A bejáratnál Hwa várt. Csak kérlek mond, hogy JongUp nem mondta el neki.
- Szia! - köszöntem.
- Szia. - nézett rám szúró tekintettel. - Zelo miatt sírtál tegnap?
- Öhm..nem. Na, jó talán.
- Megverem! - rontott be a kapun, aztán a bejárati ajtón, majd a termünkbe. Alig bírtam utolérni. Utána meg neki állt ordítozni. - Choi! Kifelé!
- Mi az? - jött ki a teremből Zelo.
- Te miattad sírt Rin?
- Hwa, hagyd már. - fogtam meg a karját és próbáltam elhúzni. Kemény kis csaj, az biztos.
- Szia, Rin. - köszönt.
- Most meg úgy teszel, mintha semmi nem történt volna? - rontottam rá, ezúttal én.
- Csak meg akarom beszélni.
- Nincs mit beszélni. - szólt közbe Hwa.
- Szeretlek! - térdelt le Zelo elém. - Nem hiszed el?
- A történtek után?
- Értem. Bebizonyítom! - és levette a sapkáját. Nem tudtam mit csináljak. Befestette a haját olyanra, amilyet beszéltünk.
- Ez mit bizonyít? - kérdezte Hwa.
- A fogadás... - mondtam halkan.
- Mi? - értetlenkedett Hwa.
- Az volt, hogy melyikünk bír tovább nem szólni a másikhoz. A tét az volt, hogy a vesztes befesti a haját olyanra, amilyet mond a másik.. - magyaráztam.
- És én nem tudtam kibírni fél percnél többet, hogy ne halljam Rin hangját. - mondta tovább Zelo a szemembe nézve.
- Így lett ilyen színű a hajad? - kérdezte Hwa.
- Igen! - fogta meg a kezem Zelo.
- Zelo, ezzel nem lett semmis a történet. - húztam el a kezem, aztán berohantam a vécébe.
Már megint itt a mosdóba sírok? Nem volt már elég? És ismét hallom, valaki belépett.
Ha JiYeon az, felkötöm magam.
- Rin? - kopogott be.
- Ki az?
- JungGi.
- Mit szeretnél? - motyogtam.
- Mi történt? Mi a baj? - kérdezte aggódó hangon.
- Az, hogy neki álltam beszélgetni Zeloval egy hónapja. - kezdtem el ismét sírni.
- Na, nyugi! Ne sírj! - próbált megnyugtatni ajtón keresztül.
- Tök nyugodt vagyok. - jöttem ki a vécéből. Hajamat kicsit az arcomba simítottam, hogy ne látszódjon, hogy sírtam. - Mehetünk.
- Oké.
Úgy ültem végig az órákat, mintha nem történt volna semmi. Nem érdekelt semmi csak a tanárra figyeltem és jegyzeteltem. A tanár is megdicsért. Többször kéne ilyenek lennem? Ki tudja?
A szombati találka elmaradt. Nem is mentem volna. Elegem van úgy most mindenből. A fiúkból, az életből.
Hazafelé nem egyenesen mentem, hanem beültem az üres játszóra. Leültem az egyik hintára. Beraktam a fülembe a fülest és zene be. A telefonomba elkezdtek leírni egy szöveget, ami eszembe jutott. Kiadtam minden dühöm, sírásom, bánatom. Ha. Ez egy kicsit depisnek tűnt. Engem már az sem érdekelne, ha leszakadna az ég. Ahogy erre gondoltam, egyből elkezdett esni az eső. Telefonom elraktam a zsebembe. De még ott ültem egy kicsit. Úgy éreztem megérdemlem. Vagy ki tudja már? Elkezdett rezegni a telefonom. Zelo hívott. Most piros vagy zöld nyilacska?
- Nyugodtan felveheted. - szólalt meg egy hang a fejem felett.
Felnéztem és ott állt előttem fekete vizes hajával Jr. Mit keres itt? Nem, most nem kell senki.
- Na, vedd fel. - vigyorgott. - Akkor én. - kapta ki a kezemből és felvette a telefont.
- Ne, add vissza! Junior!
- Hello? Itt Park Jin Young. Segíthetek? - szólt a telefonomba.
- Add vissza! - próbáltam kivenni a kezéből.
- Rin? Itt van velem. És bocsi, de most elfoglalt. Szia. - tette le. - Parancsolj.
- Ez most mi volt? - vettem el a készüléket a kezéből.
- Tudtam, ha beszélsz vele megint sírni fogsz.
- Nem ismersz annyira.
- De így van, nem? - lépett közelebb.
- Talán.. - haraptam meg a szám szélét.
- És az is csak talán, hogy elpirulsz, ha a közeledben vagyok? - mosolygott.
- Talán? - forgattam a szemem.
- Biztos. Ahogy most is fogsz.
- Mi? - még közelebb lépett és megfogta az immár égő arcom.
- Mondom én. Tetszem. - hagyta még a kezeit arcomon.
- Minden rajongód örülne, ha vele lennél. - hajtottam le a fejem, de Junior visszaemelte.
- Nem sima rajongó vagy. - vigyorodott el.
- A legszánalmasabb.
- Inkább a legszebb. - és még mindig az arcom fogja, megőrülök.

Folytatás következik...

{8.rész vége}